Nagyböjti meditációs alkalmak (márc. 2. és 16.)

Meditációs alkalmainkon tulajdonképpen egy ignáci imamóddal imádkozunk, melynek lényege, hogy a képzeletünk és az érzékszerveink bevonásával engedjük, hogy velünk is megtörténjen az evangéliumi esemény.
Az imaalkalom elején a testérzékelés módszerével igyekszünk belül elcsendesedni, megérkezni a jelenbe, és engedni, hogy belül megnyugodva jobban tudjunk figyelni arra, ami az imádságban történik majd.
Nagyböjt folyamán Jézus szenvedéstörténetének eseményeivel imádkozunk, hogy ez segítsen bennünket abban, hogy közelebb tudjuk engedni magunkhoz húsvét misztériumát.
Februári utolsó alkalommal az utolsó vacsora és lábmosás történetével imádkoztunk. Márciusban pedig először (2-án) azzal, ahogyan Jézus gyötrődik a Getszemáni kertben, majd pedig Júdás elárulja, majd második alkalommal (16-án) azzal ahogyan Jézus Pilátussal beszél és viselkedik, amikor ő halálra adja. Bár ezek az események nehezek és szomorúak, azt gondoljuk, hogy mégis nagyon is alkalmasak arra, hogy megmutatkozzon bennük Jézus szépsége, az Ő irántunk való gyógyító szeretete. Ezért bíztatunk, hogy gyere el, és imádkozz velünk!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: március 2. és 16., 19 óra;
Helyszín: jezsuiták meditációs terme: Witzlebenstraße 30, 14057 Berlin